2015. március 21., szombat

Legyen béke, az országok között! - tavaszi tűzáldozat Ludastón

Derűs égbolt, napsütés fogadta a lelkes zarándokokat március 21-én Ludastón, ahol a hagyományos tavaszi tűzceremóniáját tartotta a Hindu – Magyar Kulturális Alapítvány támogatói csapata. Mintha az időjárás az elkövetkező időszak várható viszonyait, a világosság győzelmét jelezte volna előre…



Debrecen, Szeged, Győr, Pécs, Budapest, Kecskemét… Az ország minden tájáról érkeztek vendégek a kecskeméti tanyavilág zarándokhelyére, hogy a saját belső békéjük megteremtésével tegyenek családjuk és tágabb környezetük belső-külső békéjéért. Közel hatvanan álltuk körül a lángokat.

A tűzáldozat résztvevőinek évről-évre növekvő létszáma mutatja, hogy sokan a kezdeményezés mellé állnak, egyre többen vélik úgy: ha béke van belül, idővel béke lesz a külvilágban is. A családtagok közötti egyetértés pedig jót hozhat a nemzetnek, jót hozhat a föld népének is.

"Legyen ez a tavasz egy új fejezet kezdete – köszöntötte a vendégeket Rácz Géza, az alapítvány képviselője, aki egyben a ceremóniát is vezette – amikor az eddig velünk lévő nehézségektől elbúcsúzunk és valami teljesebbet, tisztábbat hozunk létre az életben."
Rácz Géza kitért arra is, hogy különösen fontos a hiányok betöltése, a sebek begyógyítása, a jó dolgok üdvözlete, amikor az egyik szomszédos országban háborús cselekmények zajlanak. A szerzetes a béke megerősítéséért ajánlotta a szertartást.


A közel egy órás tűzszertartást követően a közelről és távolról érkezett résztvevők, a tavaszi ég alatt fogyasztották el az ebédet. Igazi különlegességnek számított, hogy a vendégeket arra ösztönöztük, hozzanak magukkal adományként házi készítésű süteményeket, sós finomságokat. Így az adományozás közösségépítő szerepére is szerettük volna felhívni a figyelmet. A sok-sok finomságot  fogyasztva nem is sikertelenül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése